A leendő lakók vagy az önkormányzat építsen utakat?

Elvi kérdésről kell állást foglalnom. Ha egy szántóföldből építési telkek lesznek, akkor a telkek közötti zsákutca kiépítése kinek a feladata lenne?


A kormány  ösztönző programjával beindultak az építkezések. Kevés a közművesített építési telkek száma. Az egyik szántóföld tulajdonosa építési telkeket szeretne létrehozni a földjéből, úgy hogy ingyenesen átadják az új tulajdonosok a közútnak megfelelő részt az önkormányzatnak.
Az önkormányzat azonban vonakodik átvenni, hiszen az út kiépítése (járdával, szikkasztóárokkal, közvilágítással),  egy költségbecslés alapján 29 millió forintba kerülne.

Egy olyan megoldást dolgoztak ki határozati javaslatnak, amely szerint szerződésben rögzítenék a felek, hogy a közművesítésen túl az út kialakításának költségei is a tulajdonosokat terhelné.

Ez esetben viszont el kell gondolkodnunk azon, hogy mi lehet egy önkormányzat feladata, ha minden teendőt a lakóknak kell állniuk. Az önkormányzat ingyen átvesz egy területet közútnak és ingyenesen kiépítteti a tulajdonosokkal. Ez után már az jön, hogy a közvilágítás áramdíját is tovább számlázza. Kell legyen valamilyen határ, amelyben tisztán elkülönül az önkormányzat kötelezettségvállalása hasonló esetekben.

Rengeteg a magánút, ahol még elnevezve sincsenek az utcák. Itt már évek óta házak állnak. Itt adóznak, ide járnak munkába, iskolába a lakóik. Ők is ezen elbírálás alá essenek, ha közvilágítást vagy aszfaltot szeretnének?
Ha mi képviselők figyelmetlenek vagyunk, akkor akár egy rossz gyakorlat is kialakulhat. Nektek mi a véleményetek?

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!