Jobbik

A politikában rengeteg támadás éri az embert hol balról, hol jobbról.
A baloldal már régóta próbál politikát csinálni a jobbikból való kilépésemből. Szálka vagyok a szemükben, hogy indulok valódi függetlenként.
Szóval a lényeg: Nem indult soha ellenem etikai vizsgálat, míg más tagok ellen indult.
A párt nem szerette volna ha kilépek, ez ügyben sokáig győzködtek és kérték hogy vonjam vissza a lemondásomat. Mikor látták, hogy nem sikerül, akkor további jó munkát kívántak. Megköszönték a képviselői munkát, elismerték azt és további jó munkát kívántak a ciklus végéig, míg más képviselőktől még a mandátumot is visszakérték.

A jobbik jelenlegi szigetszentmiklósi “alapszervezetének” tagját és elvtársait az zavarta, hogy én dolgoztam és munkát vártam el másoktól is. Miközben ők azt hangoztatták, hogy teljesen felesleges dolgozni, nem is elvárt, az emberek pártokra, logókra szavaznak.

Novák Szilvia külsős bizottsági tagként kezdte meg “munkáját” a 2014-es ciklusban. Soha egyetlen felszólalása nem volt, sőt annyira komolyan vette a feladatát, hogy már be se járt a bizottsági ülésekre. A Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata szerint került kizárásra a bizottságból, az eljárás hivatalból indult. Nekem ehhez semmi közöm nem volt.

A jog védi a jóhírnevet (büntetőjogi védelme is van) és már jelentettem fel hasonló tényállítás miatt elkövetőt. Mindezeket tanukkal és okiratokkal tudtam igazolni. Ő már nem ír ilyeneket rólam.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!