Képviselői beszámoló 2016. június

Hosszú testületi ülésen vagyunk túl, fontos napirendekkel.
A napirendek tárgyalása előtt kifejeztük elismerésünket Balika Tímea és az Aries-es dolgozói felé, akik válsághelyzetben életeket mentettek. Mindannyian sikeresen újraélesztették az utcán összeeső ismeretlen férfiakat. Köszönjük!!

A napirendek között a legvitásabb pont a Kéktóra vonatkozó előterjesztés volt. Legyen-e grillvendéglő vagy sem a területen?
A vállalkozás mellett foglaltam állást és elutasítottam a 2009-es korábbi koncepciót érvként a Kéktóra (szálló, sóbarlang, golfpálya stb.).
Nem is értem, hogy miért nem lehet támogatni, akár határozott időre is egy kisvállalkozás nyitását. A baloldal szintén e mellett volt, de a fideszes képviselői többség nem támogatta, így ez a lehetőség is elúszott.

A kutyafuttató változatlan formában megmarad. A lakók panaszait megvizsgálva, de helyesen döntöttünk valamennyien, hogy ezt a lehetőséget nem vesszük el az állattartóktól.
A közterület-felügyelőktől várjuk el elsősorban a parkok szemetesedésének, hangoskodásoknak a megakadályozását.

Érdemes kiemelnem még az Aries dolgozóinak 5 %-os béremelését, melyet visszamenőlegesen is meg fognak kapni, valamint a Lakihegyet ért fejlesztési pályázatot, melyről külön posztban fogok beszámolni.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!