Hatalmi költségvetés, széthúzó ellenzék

Vita és eredménytelen ellenzéki javaslatok, ez jellemezte a mai testületi ülést.  A 2017-es költségvetés elfogadását jól jellemzi a konszenzus hiánya, az erőből való hatalmi politizálás és a pártoskodás. A széthúzó ellenzék, ahogy korábban úgy most is a Fidesznek tolta a szekerét.

Az egész költségvetési vitánál a Fidesznek egy nagyon lényeges érve volt az ellenzéki módosítókkal szemben: az az elvárás, hogy a javaslatainkat támasszuk alá költségvetési forrással. Valljuk be, hogy egy képviselőtől igenis elvárható hogy megkeresse azokat a tételeket, amellyel alá tudja támasztani saját javaslatainak pénzügyi fedezetét. Ehhez a 8 milliárdos kiadási tételt kell átnézni és átcsoportosítani. Ezt a munkát kevesen vállalták be a felszólalások szerint. A 6 tagú ellenzékből 3-an kértünk szót az egész város jövőjét meghatározó döntésnél és csak kettőnknek volt módosító indítványa.

Jószai Attila képviselő 100 millió forintos javaslatokat tett a költségvetéshez és azt várta, hogy a Hivatal melléteszi neki a forrást. Várható volt, hogy költségvetési hiánnyal nem fogják megszavazni azt, bár támogattam az emiatt nem túl szakmaira sikeredett javaslatait, hiszen elvi szinten egyetértünk.

Én viszont nem akartam ezt a hibát elkövetni. A felesleges, pazarló kiadások átcsoportosításából kívántam létrehozni egy alapot a buckai utak aszfaltburkolatához és csapadékvíz-elvezetéséhez. A költségvetésben sok példa van és volt rá, hogy tételesen sorolnak fel egy-egy feladatot (utcát), így megkerülhetetlenné válik annak teljesítése elfogadása esetén. Ígéretekben már úgysem hisz a lakosság. A focitól átcsoportosított tételekből közel 30 milliós forrást tudtam felszabadítani a fontosabb célra.

Bár megjelöltem a forrást, mégsem kapott többséget a módosítóm. Ami viszont meglepett, az a baloldali képviselők tartózkodásai voltak. Sem a buckai útalap, sem pedig a közösségi stég javaslata nem tetszett nekik, pedig hiányt nem okoztam volna a költségvetésben (szavazás a képen). Olyan forrásokat jelöltem meg, mellyel szavakban egyetértünk a baloldallal, hogy pazarlóak pl. Vadásztársaság milliós támogatása, de szavazatokkal nem iparkodnak alátámasztani elveiket. Ilyen megosztottsággal nem fog sikerülni a Fidesszel szemben semmi. Erről eszembe is jutott a tavalyi példa amikor elsőre nem ment át a 2016-os költségvetés az ellenzék egysége miatt, de akkor Jószai Attila nyomban kérte a szavazás megismétlését és másodszorra, nagy megdöbbenésemre, az ellenzéki átszavazások miatt sikerült. Így soha nem lesz esély a konszenzusos költségvetésre. Forrás megjelölése nélkül pedig nem is veszik komolyan.

Az ülés még tartogatott meglepetéseket.
Az alpolgármester illetményénél lehetőség lett volna a testületnek a törvényi maximum helyett csökkenteni azt. A havi 359.000 Ft összegű illetményét 279.000 Ft-ra kívántam csökkenteni, ami a középértéktől még így is 20 %-al magasabb. Egyedül maradtam ezzel a javaslattal is.

Nagy János képviselőtársammal egyetértettem abban, hogy a közmeghallgatást tegyük át a Sárgaházba azért, hogy a buckai lakosok biztosan elférjenek áprilisban. Egy szavazaton múlhatott, hogy nem sikerült. Ha Jószai maradt volna az ülés hátralévő részén és támogatja frakciótársa javaslatát, akkor kevésbé zsúfolódnának össze a polgárok az év egyetlen lakossági meghallgatásán.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!